A határon túli magyar katolikusok lelki gondozásának segítését és magyarságtudatuk megőrzésének támogatását tűzte ki célul a jan. 22-én Budapesten megalakult Szent László Társulat. Az alakuló közgyűlésen Salamon Lászlót választották elnöknek, a két társelnök Hölvényi György és Rácz Imre. Szoros testvérkapcsolati rendszert szándékoznak kialakítani a határon túli és a magyarországi plébániák között. /Új Magyarország, jan. 24., Magyar Nemzet, jan. 26./
2000. augusztus 26.
Egyed Ákos Szekszárdon a Székelyek a Duna mentén - Tanulmányok a bukovinai székelyekről c. tudományos értekezleten, aug. 19-én ismertette a Források a bukovinai székelyek történetének tanulmányozásához /Babits Kiadó, Szekszárd/ című munkát, egy szerzőhármas: Foki Ibolya, Solymár Imre és Szőcs Zoltán történeti forráskötetét. Az 1777-1782-es években létrejött öt kis székely-magyar falu: Fogadjisten, Istensegíts, Hadikfalva, Andrásfalva és Józseffalva, így született meg egy különleges magyar népcsoport. Állami szinten először 1848-ban, a magyar népképviseleti országgyűlésen tárgyalták a "határokon túli magyarok″, vagyis a csángók s a bukovinai székelyek helyzetét s fogadtak el határozatot a Magyarországra való hazatelepítésükről. A szabadságharc leverése elodázta a hazatelepítés ügyét, a magyar közvélemény azonban érdeklődéssel fordult a moldvai s bukovinai magyarok felé. A társadalom lelkiismerete megmozdult: többrendbeli gyűjtés nyomán jelentős segítség érkezett a bukovinai székelyekhez. A magyar nemzethez való tartozás jelei voltak ezek. A bukovinai székelyek megoldásként a hazatelepedést fogadták el. 1874-ben bukovinai küldöttség érkezett Magyarországra, amelynek helyzetfeltárása szintén ilyen irányban hatott. Jókai Hon című lapja, a Szent László Társulat és más fórumok kitartó odaadással karolták fel a bukovinai magyarok ügyét. Kiemelkedő jelentősége volt Szádeczky Lajos közismert történész, kolozsvári egyetemi tanár küldetésének, aki határozottan síkra szállt a hazaköltöztetés mellett. Végül a kormány 1883-ban úgy döntött, hogy az Al-Duna mentén ármentesítendő kincstári területre fogja folyamatosan letelepíteni azokat, akik kifejezik hazatelepedési szándékukat. Az első hazatérő csoport 1883-ban indult el. Így jött létre az Al-Duna mentén három település: Hertelendyfalva, Sándoregyháza és Székelykeve. 1941-ben lehetővé vált a Bukovinában maradt családok megmentése. Ők a Bácskában kaptak ideiglenesnek bizonyult szállást, ahonnan 1944 őszén s 1945-ben a háborús események következtében a Dunántúlra telepedtek át. /Egyed Ákos: Forráskiadvány a bukovinai székely-magyar népcsoport születéséről és kálváriájáról (I.) = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25., (II.) aug. 26./
2001. december 27.
Nagy ellenállásba ütközik Romániában az anyanyelvoktatás bevezetése a moldvai csángó közösségekben. Másfél százados tudatos elnemzetlenítő praktikák eredménye került veszélybe. Az Európa Tanács ajánlása mentőövet kínál egy sokat szenvedett népcsoport megóvásához. A régi magyar utazók, menekültek, Zöld Péter, Gegő Elek és Jerney János a 18. században és a 19. század első felében felhívták a figyelmet a magyar nép egy veszélyeztetett csoportjának az elszigeteltségben élő tömegeire. 1869-ben a Szent László Társulat megbízásából három lelkipásztor, Veszely, Imets és Kovács járták végig a romániai katolikus vidékeket. Útinaplójukban már akkor beszámoltak ama erőszakos elnemzetlenítő politikáról, ami az 1980-as évekre oly jellemző terrorrá fejlődött később. Vallástanórákat is csak kizárólag román nyelven engedélyeztek. Imets szerint ez azt a célt szolgálta, hogy a gyűlölt magyar népet ne művelhesse senki, s a mesterileg megőrzött tudatlanság homályában annál könnyebben elbánhassanak vele. Az 1970-es 80-as években megtiltották nemcsak a külföldi, hanem még az erdélyi magyarokkal való kapcsolatok ápolását is. Csángóföldet zárt területté nyilvánították, teljesen elszigetelve a külvilágtól. A kis nyelvszigetek, nyelvtöredékek fennmaradása csak a magyar nemzeti propaganda és kulturális misszió engedélyezése mellett elképzelhető. Ezt próbálták mindenáron meggátolni a múlt, és próbálják a jelen Romániájában. /Gazda László: Nyelvsorvasztó, megfélemlítő intézkedések tradíciója Moldvában. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 27./
